péntek, november 12, 2004
végre itthon. nagyon fáradt vagyok.
reggel anyu fél hétkor keltett, h elkések. aztán közöltem vele, h nem, mert nincs ma tanítás, hanem osztálykirándulás van helyette. megborotválkoztam, összekészülődtem és elmentem. útközben találkoztam a szomszéddal és egy volt osztálytársammal is. az osztály egy részével az Oktogonon találkoztunk. kisföldalattival elmentünk az állatkerthez, elég hamar odaértünk. az osztályfőnökre kellett sokat várni. amig rá vártunk vettem egy perecet és azt toltam be a fejembe.
aztán szépen bementünk, csináltunk pár csoportképet, és utána kisebb csoportokban jártuk körbe a terepet. elég sok helyen büdös van, az állatok már csak ilyenek. :D amikor a tigrisnél jártunk, az éppen lefeküdt a ketrece ablaka előtt és a földön hempergett egy picitt. sajnos mire elővettem a fényképezőgépet, addigra elment. pedig aranyos volt, úgy nézett ki, mint amikor a kis cica játsszani akar. másodjára már nem akart az ablak elé feküdni. flamencok meg iszonyat hülyén futnak. ott röhögtünk rajtuk, de kamera előtt ők se produkálják magukat. iszonyat vicces, ahogy kapkodják a lábaikat. utána Peti vett valami állateledelt és azzal etettünk meg egy izét. nem tudom mi az, a teve mellett volt, talán láma. :D csináltam róla videot is. (azt az egyet nem értem, h miért árulnak állateledelt, ha mindenhol ki van írva, h az állatokat etetni tilos.)
volt egy beltéri akvárium is, de az sajnos nem tudtuk megnézni, mert zárva volt. helyette a wct látogattuk meg. a disznók iszonyat büdösek, amikor háttal álltam a kocának és horkantott, akkor szívrohamot kaptam majdnem. volt mindenféle háztáji állat, de nem értem, h mit kerestek ott. a pesti gyerekek ennyire nem ismernék ezeket? láttunk feket bárányt, lefényképeztem, hátha valaki magára ismer. :)
aztán láttam sok embernél sok szép fényképezőgépet, irígykedtem is rendesen. (osztályfőnöknek is van egy elég jó gépe, nem tudom honnan van ennyi pénze rá.) láttunk még iszonyat nagy ragadozómadarat, hatalmas volt. a jegesmacik tényleg szomorúak, körülöttük úszkáltak a fókák, de azok meg elbújtak a víz alá. láttunk másik fókát is (ha az volt az) meg pingvint is, azok is aranyosak. aztán délben végeztünk, és átmentünk a Széchenyi fürdőbe. amikor ezt kitaláltuk - még a suliban - akkor kb. 10-en jelentkeztek. tegnapra 5-en voltunk. amikor kijöttünk az állatkertből, addigra 3-an maradtunk (Peti, Hajni és én), meg az ofő.
állatkertről még annyit, h nem elég, h szegények be vannak zárva, hanem még a környezetükben sok busz, meg vonat megy el. az alatt a két óra alatt, mig bent voltunk, addig legalább 6-7 vonat is elment, ebbe egy normál ember is beleőrülne, nemhogy egy állat.
szóval elmentünk fürdőbe. viszonylag drága a jegy, de a szolgáltatást tekintve nem sok. nagy nehezen kitaláltuk, h hol, merre lehet öltözni. hamar készen voltunk, már csak Hajnira kellett várni. hála égnek nem volt annyira rossz idő. amint megjött, egyből betámadtuk az élményfürdőt. volt ott sok mókázás, van ilyen melegvizes medence, haol a középső részen pezsgődürdő, akörül egy másik fal és a két fal közti részben meg víz, ami meg ment körbe-körbe, mint egy vízi körhinta. tök jó volt, ott voltunk a legtöbbet. közben mindig máshova hívott az ofő. ő persze sajnálta a pénzt vagy tudom is én, de csak egy órát volt bent. már az maga megért a mulatságot, h láttuk fürdőruhában. annyira nem volt vészes, nem tűnt ki a többi embertől ott, csak így nekünk volt mulatságos. aztán Hajnit vállamra kaptam és úgy vittem ki a vízből. a sok vénember biztos nézett mögöttünk. aztán majdnem megfagytunk, amikor elmentünk megnézni a szaunát, ami meg iszonyat meleg volt. kb 3 perc után égetni kezdte a nyaklánc a nyakamat, mert elfelejtettem levenni. sajnos elszoktam már az uszitól. megnéztük a gőzfürdőt is, de azal a lendülettel fordultunk is vissza., nem túl nagy szám, meg nem igazán vonzó látvány a penészes kupola. (jó. értelemszerű, hogy penészesedik a gőztől, de akkor se jó azt nézni). utána visszamentünk, és a pezsgőfürdő-vízkör párosítást váltgattuk, amig meg nem untuk. felöltöztünk és hazajöttünk. közben elbeszéltem a dolgokat a főnökömmel, hogyan is állnak a dolgok, és rendben van minden, egy dolgot leszámítva.
mondtam, h ne 4-6 villamossal jöjjünk, hanem végig a sárga metroval és utána 2-el. így lett jó, mert Hajni úgyis akart enni Burglar Kingben. Peti nővére meg pont mellette dolgozik. amig Peti átment megkérdezni, h megkaphatja-e a kocsit, addig néztünk kaját. vagy ezer éve akarok shake-t inni, de itt nem volt. ekkor halottam egy ismerős hangot, amint ezt mondja: Hello, miben segíthetek? odanéztem és igencsak meglepődtem. az a srác volt, aki épp a vendéglátói fősikolás gyakorlatát végezte a szállodában, amig én tanuló voltam. nem egy karrierista srác, de igen jó munkaerő ebben a szakmában. hozzártően és nagy lelkesedéssel végzi a dolgát. nagyon elcsodálkoztam, h ő ott dolgozik. Hajninak mondtam, h én inkább nem eszek semmit, mert feszélyezne, ha ő szolgálna ki. én leültem az asztalhoz, addigra Peti is visszajött. mondta, h nővére nem sokára végez és hazavisz minket kocsival. ő is megjött, odament a pulthoz és attól a sráctól kapott kaját, akiról az előbb írtam. egy ideig elbeszélgettek, gondolom ismerik egymást, ha az egymással szomszédos vendéglátós egysében dolgoznak. aztán valami nem volt rendben és asrác kihozott az asztalunkhoz valamit. ez volt a za kínos helyzet, amit el akartam kerülni. megismert, az, köszönt szépen, aztán érdeklődött, h mi a helyzet felém.
kajálás után hazakocsikáztunk, jó volt, mert mindannyian fáradtak voltunk, alig bírtunk mozogni. most megvárom a vacsit, nézek közben egy filmet, aztán beájulok az ágyba. jó éjt!